A
galambokat sózzuk, borsozzuk, és egy kevés forró olajban pirosra sütjük. Egy
lábasban felolvasztunk diónyi vajat. Hámozott, cikkekre vágott almát teszünk
bele. Kiszedjük az alma felét, ami maradt, arra rátesszük a galambokat és
beborítjuk a kiszedett almával.
Lefedve
közepesen meleg sütőben kb. 30 percig pároljuk. Tálalás előtt almapálinkával
ízesítjük, és tejföllel összeforraljuk.
Burgonyapürével
tálaljuk.
Almával lerakott galamb (Paloma con manzana)
Hozzávalók:
2 galamb, 2 dl tejföl, 1 kávéskanál almapálinka, 3 evőkanál olaj, 5 dkg vaj, 5
alma, egy kevés só, törött bors.
Serpenyőben
megmelegítjük az olajat, és erős tűzön világosbarnára sütjük benne a
galambokat. Megsózzuk, és megborsozzuk. Lábasban felolvasztjuk a vajat,
beleteszünk 3 meghámozott, kimagozott és negyedekre vágott almát. Ráfektetjük a
galambokat s körberakjuk 2 ugyancsak meghámozott, kimagozott és negyedekre
szelt almával. Lefödve, előmelegített sütőben vagy a főzőlapon, közepes tűzön,
30 percig sütjük. Tálalás előtt a tejfölt összeforgatjuk a gyümölcspálinkával,
és leöntjük vele az almás galambot. Takaréklángon átmelegítjük, vigyázva arra,
nehogy felforrjon. Főtt burgonyát adunk mellé.
Andalúziai csirke (Pollo Andalúz)
Hozzávalók: egy 1,5 kg-os csirke,
2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál majoránna, 1 mokkáskanál
cayenne-i bors, 1,5 dl sherry, 1 evőkanál kukoricaliszt, 1 babérlevél, egy kevés só.
A feldarabolt csirkét nagyobb
lábasba tesszük, és annyi hideg vízzel öntjük le, hogy ellepje. Ízesítjük a
babérlevéllel, és megsózzuk. Lefödve, takaréklángon 15-20 percig forraljuk.
ekkor hozzáadjuk az apróra szeletelt vöröshagymát, a zúzott fokhagymát, a
majoránnát és a cayenne-i borsot. Újabb 30 percig főzzük.
Amikor a hús már majdnem puha,
ráöntjük a sherryt. (Tehetünk bele 20 szem zöld olajbogyót is.) Összeforraljuk,
kb. 10 percig. a kukoricalisztet egy kevés hideg vízzel elkeverjük, és
felengedjük vele a hús mártását. egy-két perc alatt a mártás megsűrűsödik. Főtt
rizzsel tálaljuk.
Baleári mandulás csirke (Pollo en salsa de
almendra)
Hozzávalók: egy kb. 1,5 kg-os csirke, 1 szál sárgarépa, 1 fej
vöröshagyma, 2 babérlevél, egy kevés
kakukkfű, 1 csokor zöldpetrezselyem, 5 dkg vaj vagy zsír, 2 vékony szelet fehér
kenyér, 20 dkg mandula, 3 dl tyúkhúsleves (leveskockából is készülhet), 1
evőkanál finomra vágott zöldpetrezselyem, 1 kávéskanál őrölt fahéj, egy kevés
só, törött bors.
Nagy fazékba tesszük a csirkét, mellé a sárgarépát, a felszeletelt
vöröshagymát, a babérlevelet, a csokor zöldpetrezselymet, a kakukkfüvet, és
megsózzuk. leöntjük annyi hideg vízzel, hogy ellepje. Lefödve, takaréklángon
kb. 30-40 percig főzzük. A tűzről levéve, a csirkét kivesszük (a levét
megőrizzük), bőrét lehúzzuk, húsát kicsontozzuk, és kis darabokra vágjuk.
Serpenyőben megmelegítjük a vajat vagy zsírt, és a húsdarabokat erős lángon
aranysárgára pirítjuk.
Kiszedjük, tálalótálra tesszük, és melegen tartjuk. A visszamaradt
zsiradékban ropogósra pirítjuk a kockákra vágott kenyérdarabokat. Habmerővel
kiszedjük, lecsepegtetjük. A pirított kenyérdarabokat mozsárban széttörjük.
Lábasba tesszük a kenyérzúzalékot, a meghámozott és apróra vágott mandulát, és
összekeverjük a tyúkhúslevessel. Ízesítjük a fahéjjal, megsózzuk és
megborsozzuk. Állandó keveréssel addig főzzük, amíg sima és sűrű mártást nem
nyerünk
(Burgonyapüréhez legyen hasonló). Ha besűrűsödne, tehetünk bele
még egy keveset a hús félretett levéből. Beborítjuk a mártással a húsdarabokat,
tetejét meghintjük finomra vágott zöldpetrezselyemmel, és pirított
kenyérszeletekkel tálaljuk.
A Baleárok népszerű eledele. Hasonlómódon készíthető el nyúl, vagy
valamint a fogoly, a fürj, a GALAMB és egyéb szárnyasok húsa.
Coq
au sherry (Spanyol-ázsiai étel)
Hozzávalók 4 személyre: 1,5 kg csirkecomb, 5 evőkanál szójaszósz,
2 dl sherry vagy száraz tokaji, 5 dkg hámozott mandula, 30 dkg sárgarépa - 1
evőkanál méz, 4 csapott teáskanál étkezési keményítő, fél csokor petrezselyem
vagy zsombor, 1 fej vöröshagyma - 2 póréhagyma, só, 3 gerezd fokhagyma, fél
liter csirkehúsleves bors, fél
teáskanál kínai fűszerkeverék, 4 evőkanál olaj
Elkészítési idő: kb. 35 perc.
Pácolási idő: kb. 1 óra.
Főzési idő: 35-40 perc.
A csirkecombokat a forgójuknál kettévágjuk, és lehúzzuk a bőrüket.
A fokhagymát megtisztítjuk, és átpasszírozzuk. Elkeverjük 1 teáskanál sóval,
borssal, a kínai fűszerrel, a mézzel és 3 evőkanál szójaszósszal. Bedörzsöljük
vele a húst, és kb. 1 órára hűtőbe tesszük. A póréhagymát megtisztítjuk,
alaposan megmossuk, és kb. 2 cm vastag szeletekre vágjuk. A sárgarépát
megtisztítjuk, és kb. 1 cm-es darabokra vágjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk,
és nyolcba vágjuk.
Felforrósítjuk a wokot és benne az olajat. A mandulát kb. 2 perc
alatt aranybarnára pirítjuk benne, majd kivesszük. A combokat lecsepegtetjük (a
páclét felfogjuk), és az olajban adagonként közepes tűzön mindkét oldalukat 5-6
perc alatt barnára pirítjuk, majd kivesszük. A vöröshagymát és a sárgarépát a
wokban erős lángon, kevergetve 3 percig pirítjuk. Hozzáadjuk a póréhagymát, és
további 3 percig sütjük. Visszatesszük a húst, felengedjük a levessel, a
páclével és a sherryvel, 2 evőkanál szójaszósszal ízesítjük, és kis lángon,
lefedve, 35-40 percig főzzük.
Kivesszük a húst. A levéből 6 evőkanálnyit elkeverünk az étkezési
keményítővel, majd újra belekeverjük a mártásba. Addig hagyjuk főni, amíg
besűrűsödik. Majd ismét beletesszük a húst, sózzuk, borsozzuk. A petrezselymet
finomra aprítjuk, és a mandulával együtt a húsra szórjuk.
Csirke
katalán módra
Hozzávalók: 1 csirke, 2 evőkanál olaj, 1 teáskanál só, 5 dkg vaj,
60 dkg vegyes gyümölcs (vagy csak friss, vagy csak befőtt), 1 késhegynyi törött
szegfűszeg, 1 késhegynyi törött fahéj, só, 1 citrom reszelt héja és kicsavart
leve, 1,5 dl száraz fehérbor.
A csirkét darabjaira vágjuk, majd megsózzuk, és szorosan egymás
mellé tesszük egy nagy tepsire. Egy evőkanál olajjal bekenjük a húsdarabok
tetejét, és előmelegített forró sütőben erős lángon pirosra sütjük. Ezután
megfordítjuk, a maradék olajjal bekenjük a húsok másik oldalát is és ugyancsak
megsütjük. Közben a gyümölcsöket szükség szerint megtisztítjuk, kimagozzuk
(vagy csak leszűrjük) és felaprítjuk. A vajat felolvasztjuk, rászórjuk a
fűszereket, és a gyümölcsöt rátesszük. Éppen csak megfuttatjuk rajta,
meglocsoljuk a citromlével, majd ráöntjük a bort. Jól összeforraljuk, ezután a
csirkedarabokat leöntjük a gyümölcsraguval.
Csirke
vadász módra (Pollo al cazador)
Hozzávalók: 1 kg-os feldarabolt csirke, só,
bors, 2 ek. liszt, 6 ek. olaj, 2 vöröshagyma felszeletelve, 1 nagy paradicsom
nyolc részre vágva, 10 dkg szeletelt gomba, 1 kimagozott, szeletelt
zöldpaprika, 1 kk. pirospaprika, 1babérlevél, 1/2 kk. csombor, 2,5 dl száraz
vörös bor, 1/2 kg zöldborsó.
Elkészítés: A lisztet összekeverjük pici
sóval, borssal és meghintjük vele a csirkét. Forró olajban mindkét oldalukat
jól megsütjük. Hozzátesszük a hagymát, paprikát, paradicsomot, gombát, sót,
borsot, pirospaprikát, csombort, babért. Alaposan összeforgatjuk. 1-2 percnyi
párolás után ráöntjük a bort. Fedő alatt kb. 40-50 perc alatt puhára főzzük.
Amikor megfőtt, beleöntjük az előre, megfőzött borsót, összemelegítjük.
Rizzsel, főtt krumplival tálaljuk.
Csirke valenciai
módra (Pollo valenciano)
Hozzávalók: (4-6 személyre): egy kb. 1,2
kg-os csirke, 10 dkg húsos füstölt
szalonna, 25 dkg paradicsom, 10 dkg zöldborsó, 25 dkg rizs, 1 nagy fej
vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál olaj, 3 kávéskanál pirospaprika, 3 evőkanál finomra vágott zöldpetrezselyem, 1
mokkáskanál porított sáfrány, 7 dl forró tyúkhúsleves (leveskockából is
készülhet) vagy víz, egy kevés só, törött bors.
A csirkét feldaraboljuk, és kéztörlőpapírral
leitatjuk róla a nedvességet. Besózzuk, és megborsozzuk. Lábasban megmelegítjük
az olajat, és a hasábokra vágott füstölt szalonnát aranyszínűre sütjük benne.
Habmerőkanállal kiszedjük egy tányérra. Ugyanebben az edényben barnára pirítjuk
a csirkehúsdarabok minden oldalát. Ezeket is kiszedjük, és félretesszük. A
visszamaradt zsiradékban megfonnyasztjuk a vékonyra vágott vöröshagymát és a
zúzott fokhagymát, beszórjuk a pirospaprikával, majd elegyítjük a meghámozott
és szétnyomott paradicsommal. Mérsékelt tűzön 5 percig főzzük, hogy sűrű
mártást nyerjünk. Beletesszük a csirkehús-darabokat, a sültszalonna-szeleteket,
a zöldborsót, a rizst és a sáfrányt. Gondosan összekeverjük. Leöntjük a forró
húslevessel vagy a forró vízzel. Nagy lángon felfőzzük, amikor már fő,
takaréklángon főzzük tovább. A hús és a rizs 20-30 perc alatt megpuhul, és elfő
a leve. Cseréptálra téve, néhány percnyi pihenés után, zöldpetrezselyemmel
behintve tálaljuk.
Fehérborban sült mandulás csirke (Pollo en
pepitoria)
Hozzávalók: egy kb. 1,5 kg-os
csirke, 2 evőkanál liszt, 5 evőkanál olaj, 3 fej vöröshagyma, 2 dl száraz fehérbor, 3 dl csirkehúsleves (leveskockából is
készülhet) vagy víz, 10 dkg hámozott
mandula, 3 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál
finomra vágott zöldpetrezselyem, 1
babérlevél, 2 keménytojás, egy csipetnyi porított sáfrány, egy kevés só,
törött bors.
A csirkét feldaraboljuk,
megsózzuk és megborsozzuk. Serpenyőben megmelegítjük az olajat, és a
csirkehús-darabokat kétszer-háromszor megforgatva, aranyszínűre pirítjuk benne.
Habmerőkanállal kiszedjük, és lábasba tesszük. A megmaradt olajban üvegesre
pároljuk az apróra vágott vöröshagymát, majd beborítjuk vele a húsdarabokat.
Meghintjük zöldpetrezselyemmel, hozzáadjuk a babérlevelet, a bort és a
húslevest vagy vizet. Lefödve, lassan főzzük 20 percig. Közben az apróra vágott
tojással, a zúzott fokhagymával, a liszttel, a sáfránnyal, a feldarabolt
mandulával és egy kevéssel a hús levéből "eresztéket" készítünk, és a
már majdnem puha húsra öntjük. Lefödve még 10 percig főzzük. A csirkét
tálalótálra helyezzük, a babérlevelet kidobjuk, és a visszamaradt mártást fedő
nélkül forraljuk, amíg a felére nem csökken. Ráöntjük a húsra, és főtt rizzsel
tálaljuk.
Fokhagymás
csirke
Hozzávalók: 1 csirke, 2-3 evőkanál liszt, 1 teáskanál só, 1
mokkáskanál törött fekete bors, olaj (a sütéshez), 4 gerezd fokhagyma, 1 csokor
petrezselyemzöld.
A csirkét tisztítás után darabjaira vágjuk, és mindkét oldalán
megsózzuk, megborsozzuk, majd lisztbe mártjuk. Bő, forró olajban úgy sütjük
meg, mintha rántott csirkét készítenénk, majd egy nagy kőedénybe vagy mázas
cserép tepsibe beletesszük, lehetőleg egymás mellé (és nem egymásra). A vajat
kis serpenyőben felolvasztjuk, beletesszük a zúzott fokhagymát és a finomra
vágott petrezselyemzöldet, majd éppen csak megfuttatva, ráöntjük a
csirkedarabokra. Mazsolás-sáfrányos rizs a hozzáillő köret.
Gyöngytyúk
padlizsános raguval
Hozzávalók: 1 1/2 kg-os gyöngytyúk, 25 dkg paradicsom, 1 csokor
petrezselyem, 1 nagy fej vöröshagyma, 25 dkg fiatal tök, 25 dkg padlizsán, 3
kemény tojás, 5 evőkanál olaj, só, törött bors, 1 babérlevél, 2 dl száraz
fehérbor.
A gyöngytyúkot megtisztítjuk, és darabjaira vágva megsózzuk. 3
evőkanál forró olajon átsütjük a húsdarabok mindkét oldalát, majd 2 dl bort
aláöntve, megborsozzuk, beletesszük a babérlevelet, és fedő alatt puhára
pároljuk. Közben a megmaradt forró olajon megfuttatjuk a finomra vágott
vöröshagymát. Rátesszük a meghámozott és kockákra vágott tököt és padlizsánt.
Megsózzuk, megborsozzuk és gyorsan, erős lángon megpirítjuk. Hozzátesszük a
gerezdekre vágott paradicsomot, végül a keménytojás-kockákkal sütjük addig,
amíg a paradicsom héja ráncosodni kezd. Ezután beleszórjuk a finomra vágott
petrezselymet. A megpárolódott húsdarabokra öntjük a ragut és párolt rizzsel
tálaljuk.
Kacsa
almával és borral
500 gramm
borízű almát meghámozunk, magházát eltávolítjuk, felkockázzuk és leöntjük 2 dl
vörösborral és ugyanennyi narancslével. Egy éjszakán át, pihentetjük. Egy
pecsenyekacsát kívül-belül megsózzuk, borsozzuk, és a kinyomkodott almát a
kacsa belsejébe tömjük. Jól zárható, margarinnal kikent tűzálló edénybe tesszük
és kb. 2 óra hosszat mérsékelt tűzön sütjük. Ezután levesszük a tál tetejét,
kiöntjük a pecsenyelevet egy serpenyőbe és a kacsát saját levével locsolgatva
aranybarnára sütjük. A maradék pecsenyeléből 2 dl narancslével és 1 dl
konyakkal mártás készítünk, amit liszttel besűrítünk.
Katalán
csirke 1.
A
csirkét feldaraboljuk, megsózzuk, és szorosan egymás mellé lerakjuk egy
tepsibe. Egy evőkanál olajjal megkenjük a húsdarabok tetejét, és előmelegített
forró sütőben erős lángon pirosra sütjük. Ezután megfordítjuk, a másik felét is
megkenjük olajjal, és ugyancsak megsütjük. Közben 600 gramm vegyes gyümölcsöt
megtisztítunk, feldarabolunk. Felolvasztunk 50 gramm vajat egy-egy késhegynyi
szegfűszeget, és fahéjat szórunk rá majd 1 citrom reszelt héját és beletesszük
a gyümölcsöt. Éppen csak megfuttatjuk, majd meglocsoljuk a citrom levével,
ráöntünk 1,5 dl fehérbort. Jól összeforraljuk és a csirkedarabokat a raguval
leöntve tálaljuk. Párolt rizzsel kínáljuk.
Katalán
csirke 2.
Hozzávalók: 1 csirke, 20 dkg
füstölt szalonna, 2 evőkanál olaj, 2 fej hagyma, 3 paradicsom, 2 gerezd
fokhagyma, 2 dl fehérbor, só, bors, 1 babérlevél.
Elkészítése: Megfelelő nagyságú
tűzálló tálat kibélelünk szalonna szeletekkel, majd erre, karikára vágott
hagymát helyezzük. A feldarabolt és fél órával előbb besózott csirkét a tálba
rakjuk. Teszünk melléje 2 gerezd fokhagymát, 1 babérlevelet, öntünk rá olajat
és 2 dl bort, majd befedjük karikára vágott paradicsommal. Gondosan befedjük,
és kb. 1 óra hosszat mérsékelt tűzön pároljuk. A húst előmelegített tálra
szedjük, a levét sűrűre forraljuk, átszűrve ráöntjük.
Katalán töltött pulyka
(Pavo relleno frío)
Hozzávalók, (8-10 személyre): egy
kb. 2 kg-os pulyka, 50 dkg szilva, 1 kg őszibarack, 20 dkg főzőkolbász, 20
vékony szelet füstölt hús, 1 szelet füstölt sonka, 5 dkg vaj, 2 dl édes
vörösbor, 3 babérlevél, egy kevés kakukkfű, majoránna, 1 evőkanál finomra
vágott zöldpetrezselyem, egy kevés só, törött bors.
A füstölthús-szeleteket késsel
több helyen bevágjuk, hogy sütés közben ne deformálódjanak. Egyenként
összetekerjük, és fonallal, vagy fogpiszkálóval lezárjuk. A tekercseket
serpenyőbe téve, közepes tűzön, forgatva, átsütjük, hogy a szalonnás részből a
zsír kissé kiolvadjon, majd összevegyítjük a karikára vágott kolbásszal, az
apróra darabolt sonkával, a pulyka felszeletelt májával, zúzájával. Mindezt
világosra pirítjuk. Ezután hozzáadjuk a kimagozott szilvát, az ugyancsak
kimagozott negyedekre vágott őszibarackot, és az édes vörösbort. Lefedve, 20
percig mérsékelt tűzön főzzük.
Tányérra szedjük a
füstölthús-tekercseket, néhány szem szilva, és őszibarack darabot. Ezeket
lecsepegtetjük, és félretesszük. A maradékkal megtöltjük a pulyka belsejét, hústűvel,
vagy fogpiszkálóval lezárva. Egy éjszakán át, hideg helyen állni hagyjuk.
Másnap a pulykát bekenjük a vajjal, megsózzuk, behintjük törött borssal, és
meleg sütőben másfél óra alatt ropogósra sütjük. Mielőtt a sütőből kivennénk, a
hústekercseket, a gyümölcsdarabokat mellé tesszük, hogy átmelegedjenek.
Nagyméretű tálra téve a pulykát,
körbe rakjuk a tekercsekkel és gyümölcsszeletekkel. Burgonyapürével kínáljuk. A
dúsan terített katalán lakodalmi asztal, fő étke a "povo relleno
frío".
Las Palmas-i párolt csirke (pollo estofado de
Las Palmas)
Ez az étel egy egyszerűen
elkészíthető spanyol specialitás, amely lényegében a hagyományos magyar konyha
által használt alapanyagokból készül, mégis egy különleges, egzotikus fogás.
Elkészítésénél ügyeljünk a hozzávalók adagolásának sorrendjére.
Hozzávalók 4 személyre: 1 egész
csirke (vagy személyenként egy alsó és felső csirkecomb vagy fél csirkemell), 1
kanál zsiradék, 2 vöröshagyma vagy újhagyma, 1 fej fokhagyma, 1 babérlevél, 1
kanál édes, őrölt pirospaprika, 1 pohárnyi vörösbor, só, bors, 4 közepes
burgonya
A zsiradékot forrósítsuk fel egy
nagyobb lábosban és a megmosott, apróra feldarabolt és sóval, borssal
fűszerezett csirkét pirítsuk aranybarnára benne. Ezután hozzáadjuk a
felaprított hagymát, a fokhagymagerezdeket, a babérlevelet, a pirospaprikát.
Jól elkeverjük, majd felöntjük a borral és fedő alatt kb. 30 percig pároljuk.
Ezalatt a burgonyát meghámozzuk és kb. 1 cm-es kockákra vágjuk. Egy nagy
serpenyőben két evőkanál zsiradékot felforrósítunk, majd időnként átkeverve
aranybarnára pirítjuk benne. (Ha vízben vagy mikrohullámú sütőben előfőzzük,
akkor hamarabb elkészül.) Amikor a krumpli belül puha, kívül pedig ropogósra
sült, akkor hozzáöntjük a csirkéhez, elkeverjük, és további 5 percig főzzük.
Forrón tálaljuk.
Lédús szárnyaspecsenye
Hozzávalók: 1 db (kb. 1,2 kg)
fiatal kacsa, 12 dkg friss szalonna, 2 fej hagyma, néhány evőkanál liszt, só,
őrölt bors, 5 db lehámozott paradicsom, 24 szem mandula, 1 gerezd fokhagyma, 2
dl száraz fehérbor, kis csomag petrezselyem
A megtisztított kacsát alaposan
megmossuk, megszárítjuk, feldaraboljuk, a máját pedig félretesszük. A kockákra
vágott szalonnát egy megfelelően nehéz edényben kiolvasztjuk, a májat
felaprítva, a zsíron két-három percig pirítjuk, majd szűrőkanállal kivesszük és
félretesszük. A hagymát fölkarikázzuk, a szalonnazsíron aranybarnára pirítjuk,
s szűrőkanállal a májhoz keverjük. A kacsahúsdarabokat lisztbe forgatjuk, és a
zsírban szépen megpirítjuk. Sóval és frissen őrölt borssal ízlés szerint
megfűszerezzük. Ezután hozzátesszük a durvára aprított paradicsomot, és az
egészet közepes hőmérsékletű sütőben 1 órán keresztül pároljuk. Időnként
forgassuk meg a húsdarabokat! A leforrázott, és megtisztított mandulát hirtelen
megpirítjuk, majd a hagymával, a májjal és a fokhagymával együtt egy külön
edényben, kevés borral meglocsolva összekeverjük.
A mandulás keveréket a kacsahúsra
terítjük, óvatosan összekeverjük, s az egészet még vagy negyven percig főzzük.
A kacsadarabokat előmelegített tálra rendezzük, petrezselyemmel meghintjük. Ez
a spanyol recept szerint készült kacsasült igen lédús, különleges aromájú étel.
Köretnek színes rizst, utóételnek pedig banánbeignettet ajánlunk, csokoládés
öntettel.
Elkészítési idő: 120 perc
Egy adag: 2560 kJ/610 kcal
Ajánlott ital: gróf Nagyrédei
Rosé vagy tihanyi kékfrankos
Menorcai narancsos kacsasült (Pato asado con
naranja)
Hozzávaló: egy kb. 1,5 kg-os kacsa, 10 dkg füstölt szalonna, 5 dkg
vaj, 4 narancs, 1 citrom, 3 szem kockacukor, 1 evőkanál borecet, egy kevés só,
törött bors.
Hagyományos módon megsütjük a kacsát a vajban, beborítva a
vékonyra vágott szalonnaszeletekkel. Amikor a kacsa húsa már megpuhult,
elkészítjük a mártást. Kis lábasban, takaréklángon, az ecetben felolvasztjuk a
kockacukrot, és keverve karamellt készítünk belőle. összekeverjük a hús, a 2
narancs és a citrom levével, 1 evőkanál reszelt narancs- és 1 kávéskanál
reszelt citromhéjjal. A maradék narancsokat meghámozzuk, kimagozzuk, karikákra
vágjuk. Tálra rakjuk a narancsszeleteket, tetejükre a sült kacsát, és a
mártással leöntve tálaljuk. Sós vízben főtt burgonyát, pirított kenyérszeleteket
adhatunk mellé.
Narancsos
kacsa
Hozzávalók: 1 kisebb pecsenyekacsa, 2 nagy narancs, 3 dl narancs
ivólé, 5 evőkanál olaj, 1 kis darabka zeller, 1 fej vöröshagyma, só (ízlés
szerint).
A zellert megtisztítjuk, és nagyon vékony csíkokra vágjuk. A megmosott
egyik narancs héját vékonyan lereszeljük, a narancsot meghámozzuk és
felkarikázzuk. A kacsát feldaraboljuk, ahol csak lehet, a felesleges zsiradékot
leszedjük róla, és jól megsózzuk. A megtisztított vöröshagymát nagyon finomra
vágjuk és a felforrósított olajon megfuttatva, rátesszük a zellert. Egy-két
percig együtt pirítjuk, ezután ráöntünk 2 evőkanál narancslevet és rátesszük a
kacsadarabokat. Mindkét oldalán átsütjük, majd tepsibe, egymás mellé (nem
egymásra) tesszük. A fűszeres pecsenyelevet ráöntjük, a tetejére rendezzük a
narancsszeleteket és ráöntjük a narancs ivólevet. Előmelegített forró sütőben,
saját levével locsolgatva puhára sütjük.
Párolt
csirke
Hozzávalók: 1 csirke, kevés liszt, 1 nagy fej vöröshagyma, 5 dkg
mandula, 1 szelet pirított kenyér, 3 kemény tojás sárgája, 2 dl fehérbor, 5
evőkanál olaj, 2 gerezd fokhagyma, só és fehér bors (ízlés szerint).
A csirkét darabjaira vágjuk és mindkét oldalán megsózva,
megborsozva, lisztbe mártjuk. A felforrósított olajon ugyancsak mindkét oldalán
elősütjük, majd a serpenyőből kivesszük és félretesszük. Helyére rakjuk a
felszeletelt vöröshagymát, és üvegesre pirítjuk. Erre rakjuk rá a
csirkedarabokat, aláöntjük a bort, és fedő alatt készre pároljuk. Ezután a
léből kiszedjük. Beletesszük a külön megpirított mandulát, a kockákra vágott
pirított kenyeret, a zúzott fokhagymát és az összezúzott kemény tojás sárgáját.
Jól összeforraljuk, és addig főzzük, amíg a kenyér péppé fő és az egész mártás
sűrűségűvé válik. A csirkedarabokat visszatesszük a serpenyőbe, ismét
összeforraljuk és rizzsel tálaljuk.
Párolt csirke bizertai módra
Hozzávalók:
1 kg-os csirke 4 részre vágva, 1 hagyma vastagra karikázva, 4 gerezd szétnyomott
fokhagyma, 0,5 tk. darabosra tört koriandermag, törött bors, só, 4 dl joghurt,
1 tojásfehérje habja, 1 tk. finomra vágott petrezselyem.
Elkészítése:
Sózzuk meg a csirkét, tegyük nagy lyukú fémszitába egymás mellé, bőrével
lefelé. Tegyük rá a hagymákat, koriandert, borsot, sózzuk meg. Takarjuk le
nedves szalvétával.
Öntsünk
4 l vizet akkora 8 l-es fazékba, hogy a fémszita kissé belecsússzon. A víz kb.
2 tenyérnyivel legyen lejjebb a szitánál. Ragasszuk körül a szitát, hogy a gőz
csak a szita lyukain tudjon távozni. (Készítsünk vízből, lisztből keveréket,
mártsunk bele egy hosszú vászoncsíkot, nyomkodjuk rá a fazék és a szita
találkozására.) Fedjük le a szitát, lassú tűzön pároljuk a húst 35-40 percig,
míg megpuhul. Habverővel keverjük össze a joghurtot. Adjuk hozzá a tojásfehérje
habját és egy kis sót. Tegyük vastag zománcos edénybe, és addig pároljuk, míg
besűrűsödik (kb. 6-8 perc). Kevergessük, mert különben leég. Tegyük bele a
csirkedarabokat és pároljuk még 10 percig.
Kuszkusszal
vagy rizzsel és fejes salátával tálaljuk.
Pácolt sült csirke (Frango assado)
Hozzávalók:
2-3 fiatal csirke kettévágva, 1 vöröshagyma, 2 mk. köménymag, 1 babérlevél, 3
gerezd fokhagyma, 0,5 dl borcet, só, 1 dl olaj.
Elkészítése:
Zúzzuk péppé a hagymákat, köménymagot, babért az ecettel. Sózzuk meg a
csirkéket. és a péppel együtt tegyük lábasba. Fedjük le, hagyjuk 2 órát állni,
közben forgassuk. Tegyük át tepsibe, forró sütőben süssük 15 percig, közben
gyakran kenegessük olajjal. Ha az egyik oldaluk megpirult, fordítsuk meg,
csökkentsük a tüzet. Továbbra is olajozzuk. Ropogós pirosra süssük.
Pecsenyekacsa
körtével
Hozzávalók: 1 kis pecsenyekacsa, 4 közepes nagyságú körte, 5
evőkanál olaj, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 darabka zeller, 3 paradicsom, 1 szál
sárgarépa, 1 babérlevél, 2 dl fehérbor, só és törött bors (ízlés szerint)
A kacsát darabjaira vágjuk, a felesleges zsírját lemetéljük, majd
a húst mindkét oldalán megsózzuk. Az olajat felforrósítjuk, rátesszük a finomra
aprított vöröshagymát és a megreszelt zellert, valamint sárgarépát. Jól
megpirítjuk, ezután ráöntünk 2 evőkanál vizet, és a húsdarabok mindkét oldalát
átsütjük rajta. A kacsadarabokat tepsibe tesszük, rácsorgatjuk a pecsenyelevet,
a fehérbort, a babérlevelet, kevés sót, törött borsot és mellétesszük a
meghámozott, kicsumázott és félbevágott körtedarabokat. Előmelegített forró
sütőben, saját levével locsolgatva puhára megsütjük.
Rizses kacsa
Hozzávalók: 1 kisebb, konyhakész
kacsa, 1 kisebb vöröshagyma, 4 evőkanál olaj, só, 1 mokkáskanál őrölt bors, 1
sárgarépa, 15 dkg fagyasztott zöldborsó, 25 dkg rizs, 10-15 dkg csiperkegomba,
1 csokor petrezselyem.
Elkészítés: A kacsát 8 részre
vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk, és a hússal együtt az olajon
megpirítjuk. Megsózzuk, megborsozzuk, egy kevés vizet öntünk rá, majd lefödve,
kis lángon félpuhára pároljuk. A kis kockákra vágott sárgarépát és a zöldborsót
hozzáadjuk, puhára pároljuk. Ekkor a rizst meg a vékonyan felszeletelt gombát
keverjük bele, a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük. 4 deci forró vízzel
fölöntjük, és lefödve, kis lángon 15 percig pároljuk, majd a tűzről levéve,
ugyanennyi ideig pihentetjük.
Spanyol
csirkecomb
Elkészítés: Tepsit, tűzálló tálat
kibélelünk baconnal, ráfektetjük a besózott csirkecombokat. Tetejét
meglocsoljuk ketchuppal (elég bőven). Mellédobunk 3-4 babérlevelet, és 2-4
gerezd fokhagymát. Tetejére ismét bacon kerül. A legvégén kb. 1 dl. fehérbort
öntünk alá. Lefedve a sütőben puhára pároljuk, majd levéve a tetejét pirosra
sütjük. A köret sokszínű zöldség legyen. Nem csak ízre, de látványra is lenyűgöző
legyen.
Spanyol
csirkemáj
Hozzávalók: 60 dkg csirkemáj, 6
dkg vaj 2 db narancs, só törött bors.
Elkészítése: A forró vajhoz
hozzátesszük a megtisztított, és nagyobb darabokra vágott csirkemájat és néhány
percig pirítjuk. Ezután hozzákeverjük az egyik cikkekre bontott narancsot, majd
elkeverjük a másik narancs kifacsart levével. Tovább pároljuk néhány percig,
megsózzuk, megborsozzuk és forrón tálaljuk.
Spanyol
rizses csirke
Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg csirkemell vagy - comb,
1 közepes fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3-4 evőkanál olaj, 35-40 dkg
paradicsom, 15-20 dkg rizs, 30 dkg zöldborsó, 1 csomó petrezselyem, 1-2
zöldpaprika, só, őrölt bors.
Három kávéskanál sót összekeverünk fél kávéskanál
őrölt borssal, s ezzel megszórjuk, majd jól bedörzsöljük a feldarabolt
csirkemellet vagy - combot. Egy vastag falú vagy teflonbevonatú lábasban
felhevítjük az olajat, s átpirítjuk benne a csirkedarabokat. Hozzáadjuk a
finomra vágott hagymát, megpirítjuk. Beletesszük a cikkekre vagy szeletekre
vágott paradicsomot és az egészet lassú tűzön, fedő alatt fél órát pároljuk.
Ekkor adjuk hozzá a rizst, a felszeletelt paprikát, a zöldborsót, felöntjük kb.
fél literforró vízzel, és szintén fedő alatt puhára pároljuk. Mielőtt kész,
elkeverjük a finomra vágott petrezselyemmel, de tehetünk bele néhány olajbogyót
is. Az meg már mindennek a teteje, ha tálalásnál a forró rizses csirkét reszelt
sajttal is megszórjuk.
Spanyol
sajtos csirkecomb
4
combot lebőrözünk, 2-2 darabba vágjuk, besózzuk. 2 ek lisztet 1 kk
pirospaprikával, késhegynyi borssal elkeverünk, és a húsdarabokat beleforgatva
kiolajozott tűzálló tálba egymás mellé fektetjük. Egy nagy fej, karikára vágott
vöröshagymával betakarjuk, 5 dkg (füstölt) sajtot reszelünk rá. 2 dl tejfölt 2
ek olajjal, 4 gerezd tört fokhagymával összekeverünk, a húsra kenjük, és a
maradék fűszeres liszttel megszórjuk. A tálat fedővel vagy alufóliával
letakarjuk, 180 fokos (közepesen meleg) sütőben 45-50 percig sütjük.
Toledói
csirke
Hozzávalók: 2 db csirke, 10 dkg kolozsvári
szalonna, 1 kanál reszelt hagyma, 2 dl narancslé, 2 dl fehérbor, só, bors.
Elkészítése: A csirkét feldaraboljuk olyan
apróra, ahogy a paprikás csirkénél szokás. A szalonnát apró kockákra vágjuk,
kisütjük, megpirítjuk rajta a reszelt hagymát. A csirkedarabokat megsózzuk,
borsozzuk, megforgatjuk a hagymás zsiradékon. Felöntjük a borral és a narancslével,
majd fedő alatt puhára pároljuk.
Toledói töltött csirke
Hozzávalók: 1 csirke, 2 narancs, 2 alma, 2
zsemle, 3 dl tej, só, gyömbér, 5 dkg mazsola, 1 tojás, 3 dkg vaj, 1 csipetnyi
majoránna, törött bors, pirospaprika.
Elkészítése: A csirkéket kívül-belül
bedörzsöljük sóval, borssal, majoránnával, pirospaprikával. Meghámozzuk, és
kockára vágjuk a narancsokat, és az almákat elkeverjük 2 dl tejben áztatott
zsemlével, a mazsolával 1 tojással, sóval, kevés gyömbérrel. A csirke
hasüregébe töltjük, a nyílást lezárjuk. Mély tűzálló tálba tesszük, öntünk alá
1 dl bort 1 dl vizet. Leöntjük forró vajjal, a tálat lefedve sütőben
takaréklángon puhára pároljuk. Időközben sokszor meglocsoljuk saját levével. Ha
már kezd puhulni, levesszük a fedőt, megkenjük vajjal, és pirosra sütjük.
Töltött csirkemell
Hozzávalók: 2 csirkemell, 10 dkg főtt füstölt sonka, 10 dkg darált
borjúhús (vagy sertéshús), 1 tojás, 5 dkg tisztított fehér mandula, 5 dkg
durvára tört dióbél, 1 dl sherry (Héliosz), 1 dl fehérbor, 1 dl tejszín, 4 evőkanál
olaj, só és törött fehér bors (ízlés szerint).
A töltelékhez a darált húst összekeverjük a finomra vágott
sonkával és a nyers tojással. Megsózzuk, megborsozzuk. A csirkemellet úgy
filézzük, hogy a hús ne szakadjon el. A bőrét is leszedjük, majd a négy fél
csirkemellet úgy szúrjuk fel a közepén, hogy megtölthessük. Az olajat
felforrósítjuk, és a töltött húsdarabokat minden oldalán körülsütjük, majd
ráöntjük a sherryt, a fehérbort, a tejszínt. Ezután beleszórjuk a durvára
vágott mandulát, valamint a diót. Fedő alatt puhára pároljuk. A húsdarabokat
időnként megfordítjuk a mártásban. Végül a felesleges levet elpárologtatjuk,
csak sűrű mártásnak szabad alatta maradnia. Sáfrányos rizst és vajas zöldborsót
kínálunk hozzá.
Zöldséges
csirke (Pollo guiso con vegetales)
Hozzávalók: 6 ek. zsiradék,
szeletelve 2 hagyma, - 2 sárgarépa, - 20 dkg gomba, - 1 kemény tojás, 1 ek.
liszt, só, bors, 1 kg-os feldarabolt csirke, 2 ek. aprított snidling, 3 dl száraz
fehérbor.
Elkészítése: A hagymát 3 ek.
zsiradékon üvegesre pároljuk, majd beletesszük a répát, gombát és 15 percig
pároljuk. Rászórjuk a lisztet, 1 kk. sót, csipet borsot. A csirkét jól
megsózzuk, borsozzuk, 3 ek. zsiradékkal megkenjük, minden oldalát barnára
sütjük. Hozzáadjuk a gombás keveréket, snidlinget, bort. Lefedve kb. 30 percig
főzzük. Keménytojás-szeletekkel díszítjük.