Carmenesi
töltött pisztráng (Truchas al estilo Cármenes)
Hozzávalók:
4 pisztráng (egyenként kb. 25 dkg-os), 4 szelet füstölt sonka, 1 fej
vöröshagyma, 8 szem olajbogyó, 16 szem kapribogyó, 10 dkg mandula, 5 dkg vaj,
egy kevés citromlé, só, törött bors.
A
megtisztított és megmosott pisztrángoknak megnyitjuk és kitisztítjuk a
belsejét. A hasüreget tovább tágítjuk, besózzuk, megborsozzuk, és citromlével
bepermetezzük. Az apróra metélt vöröshagymából, a kis kockákra vágott sonkából,
kimagozott és feldarabolt olajbogyóból és a kapriból, a meghámozott és
felszeletelt mandulából elkészítjük a tölteléket. A pisztrángok hasüregét
megtöltjük, és fogpiszkálóval a nyílást lezárjuk. A halakat egyenként
megvajazott alufóliába csomagoljuk, majd közepesen meleg sütőben kb. 30 perc
alatt megsütjük. Citromlével meglocsolva tálaljuk.
Katalán hal
Hozzávalók: 4 szép nagy szelet halfilé
(bármilyen fajta hal lehet), 4 fél, kimagozott őszibarack (befőtt), 5 dkg
mazsola, 8 fél, kimagozott sárgabarack (befőtt), 6 fél, kimagozott szilva
(befőtt), 10 dkg vaj, 2 evőkanál fenyőmag (vagy hántolt napraforgómag), 2 dl
száraz fehérbor, só, törött fehér bors (ízlés szerint).
A vaj felén fedő alatt megpároljuk
a megsózott, megborsozott halszeleteket és melegen tartjuk. A vaj másik felét
megforrósítjuk és rátesszük a finomra vágott fenyőmagot. Megsózva pár percig
pirítjuk, majd rátesszük a lecsurgatott gyümölcsöket sorban, egymás után.
Rászórjuk a megmosott és leszárazott mazsolát, végül ráöntjük a bort és egy-két
evőkanál befőttlevet (bármelyik befőttből). Fedő alatt pár percig pároljuk. A
párolt halat tálra rendezzük, köré rakjuk a gyümölcsöt és párolt rizzsel
tálaljuk.
Navarrai
pisztráng
Hozzávalók: 4 kisebb pisztráng, 4
vékony szelet füstölt sonka, kevés liszt és olaj (a sütéshez), só és törött
fehér bors (ízlés szerint),
A tálaláshoz: 10 dkg főtt füstölt
sonka, 5 dkg tisztított fehér mandula, 2 paradicsom, 2 zöldpaprika, 1 citrom.
A pisztrángot megtisztítjuk,
gerincét kiszedjük, majd a halat megsózzuk, megborsozzuk. A gerinc helyére
teszünk egy-egy szelet füstölt sonkát. Lisztbe mártva kevés olajon megsütjük a
hal mindkét oldalát. Az olajból kivéve melegen tartjuk. A sonkát metéltre vágjuk,
a zöldpaprikát kicsumázzuk, és csíkokra aprítjuk, a mandulát elforgácsoljuk, a
paradicsomot kis kockákra daraboljuk. 2 evőkanál olajon megpirítjuk a sonkát,
hozzáadjuk a paprikát, a mandulát, és az egészet néhány percig együtt pirítjuk.
Végül beletesszük a paradicsomot is. Csak addig sütjük tovább, amíg a
paradicsom még nem esik össze. A citromot meghámozzuk és nagyon vékony
karikákra vágva, feldíszítjük vele a töltött halat. A ragut köré téve tálaljuk.
Pescado al horno (sült hal asztúriai módra)
Hozzávalók:
1,2 kg-os ponty, 1,5 dl olaj, 3 citrom leve, 2 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma,
2 evőkanál liszt, 2 evőkanál mandula, 2 dl fehérbor, 1 evőkanál finomra vágott
zöldpetrezselyem, só.
A
megtisztított és megmosott halat sózzuk be, kevés citromlével elkevert olajjal
kenjük be, és 1-2 órára tegyük be a hűtőbe pihenni. A maradék olajat cseréplábasban
vagy tűzálló tálban melegítsük meg, és a negyedekbe vágott fokhagymákat süssük
benne 2-3 percig, majd vegyük ki, és tegyük félre.
A
halat forgassuk meg a lisztben, és mindkét oldalát süssük világosbarnára.
Mozsárban törjük meg a fokhagymát, mandulát, keverjük össze a kis kockákra
vágott vöröshagymával és annyi citromlével és fehérborral, hogy könnyen kenhető
masszát kapjunk. A masszából tegyünk egy evőkanálnyit a hal hasüregébe, a
többit pedig kenjük a halra. Öntsük le a megmaradt borral, citromlével és 3
kanál vízzel. Szórjuk be a zöldpetrezselyemmel, és fedjük be alufóliával,
sütőben süssük 30 percig.
Citromkarikákkal
díszítve tálaljuk. (Spanyol karácsonyi fogás.)
Pisztráng
mazsolával és fenyőmaggal
Hozzávalók: 4 kisebb pisztráng, 5
dkg mazsola, 5 dkg fenyőmag (vagy hántolt napraforgómag), , 2 dl hal alaplé,
fél citrom, 1 dl száraz fehérbor, 5 dkg vaj, 1 evőkanál liszt, 2 dl tejszín, só
és fehérbors (ízlés szerint).
A pisztrángokat megtisztítjuk, jól
besózzuk, és lisztben megmártjuk. 4 dkg vajat felolvasztunk egy akkora
serpenyőben, amelyben a halak egymás mellett elférnek. A forró vajon a
pisztrángok mindkét oldalát átsütjük és félretesszük. A maradék vajat
felolvasztjuk, rászórjuk a fenyőmagot, a borsot és a mazsolát, egy-két percig
pirítjuk, ezután ráöntjük a tejszínt, a bort, a citromlevet, kevés sót és a hal
alaplevet. Kevergetve kissé beforraljuk, végül a megsütött pisztrángra
ráöntjük.
Roston sült hal (Besugó)
Hozzávalók: 1 kg dévérkeszeg, 7 evőkanál
olaj, 4 gerezd fokhagyma, 2 citrom leve, egy kevés só.
A megmosott és megtisztított halakat bekenjük
olajjal, és megsózzuk. A grillsütőt forróra előmelegítjük, majd hőmérsékletét
csökkentjük, amikor betesszük a halakat. Mindkét oldalukat 10-10 percig sütjük.
Nagyon óvatosan forgassuk meg, mert könnyen szétesik. Közben a maradék olajat
nagy lángon serpenyőben megmelegítjük, és ropogósra pirítjuk benne a
felszeletelt fokhagymát. A tűzről levéve összekeverjük a citromlével. A halakat
cseréptálra rakjuk, leöntjük a mártással, és pirított kenyérszeletekkel
tálaljuk.
A besugó valódi zamatát akkor nyeri el, ha a
szabadban, fa- vagy széntüzelésű roston sütjük meg.
Rózsahal katalán módon
Hozzávalók: 5 db 30 dkg-os
rózsahal, 50 dkg friss paradicsom, 5 dkg vaj vagy olaj, 5 db zöldpaprika, 5 dkg
vöröshagyma, 1,5 dl fehérbor, só, bors, 5 dl bercy mártás.
A megtisztított halakat néhány
helyen éles késsel bevagdaljuk, besózzuk, borsozzuk, és ki-vajazott edénybe
tesszük. A lehéjazott paradicsomokat kis kockára, a zöldpaprikát vékony
metéltre vágjuk, és finomra vágott vöröshagymával együtt a halra hintjük. Felöntjük
a fehérborral, kevés halalaplével és vajas papírral letakarva, sütőben megpároljuk.
A halakat tálra helyezzük. Levét beforraljuk belekeverjük a bercy mártásba, és
a halakra öntjük. Sós burgonyával és vajas félholdakkal körítjük.
Spanyol sült hal
Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet, 4 cm vastag tengeri
halfilé, 50 dkg paradicsom, 8 szem fekete olajbogyó, 1 fej hagyma, 2 gerezd
fokhagyma, 1 dl száraz fehérbor, 3 evőkanál olívaolaj, 1 babérlevél, só, bors.
Olajon üvegesre pároljuk a kockára vágott hagymát és a
zúzott fokhagymát. Hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot, majd 5 perc után
felöntjük a borral. Sóval, borssal, babérlevéllel ízesítjük, beledobjuk az
olajbogyót is, és fedő alatt 20 percig sütjük a besózott halat, majd a
paradicsommártással együtt tűzálló tálba tesszük. 180 fokon 15 percig sütjük.
Sült hal asztúriai módra (Pescado al horno)
Hozzávalók: 1,2 kg hal (ponty, dévérkeszeg
stb.), 3 citromleve, 1,5 dl olaj, 4 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál liszt, 2
evőkanál őrölt borókabogyó vagy mandula, 2 fej vöröshagyma, 2 dl fehérbor, 1
evőkanál finomra vágott zöldpetrezselyem, egy kevés só.
A megtisztított és megmosott halat besózzuk,
egy kevés citromlével összevegyített olajjal bekenjük, és 1-2 órára a
hűtőszekrénybe állítjuk. A maradék olajat cseréplábasban vagy tűzálló tálban
megmelegítjük, és a negyedekre vágott fokhagymadarabokat 2-3 percig sütjük
benne. A fokhagymát villával kiszedjük, és kistányérban félretesszük. A halat
megforgatjuk a lisztben, és a visszamaradt olajban világosbarnára sütjük
mindkét oldalát. Mozsárban megtörjük a fokhagymát, a borókabogyót vagy a meghámozott
mandulát, összekeverjük a kis kockákra vágott vöröshagymával, és annyi
citromlével, fehérborral, hogy könnyen kenhető masszát nyerjünk. A masszából a
hal hasüregébe teszünk egy evőkanálnyit, a többit pedig rákenjük a halra.
Leöntjük a borral, a maradék citromlével és 3 evőkanál vízzel. Beszórjuk a
zöldpetrezselyemmel. Lefödve vagy alufóliával beborítva közepes tűznél 30
percig sütjük. Citromkarikákkal tálaljuk.
Ez a halétel a karácsonyi ünnepi asztal
hagyományos fogása Spanyolországban.
Sült hal murciai
módra (Pescado a la Murciana)
Hozzávalók: 20 db arasznyi méretű hal, 70 dkg
paradicsom, 4 cső zöldpaprika, 2 fej vöröshagyma, 2 szem burgonya, 3 gerezd
fokhagyma, 1 evőkanál finomra vágott zöldpetrezselyem, 2 evőkanál olaj, egy
kevés só, törött bors.
A halak fejét levágjuk, belsejüket
megtisztítjuk, és gondosan megmossuk. A halakat belülről megsózzuk. Tűzálló
tálat kiolajozunk, az aljára fektetünk egy sor paradicsomkarikát, rá halakat,
majd a szintén karikákra vágott vöröshagymát, zöldpaprikát, burgonyát.
Beszórjuk a durvára darabolt fokhagymával és a zöldpetrezselyemmel. Megsózzuk
és megborsozzuk, ismét egy réteg hal következik, amelyet paradicsomkarikákkal
fedünk le. (Ennél a halételnél mindig paradicsomkarikákkal kell a rétegezést
befejezni.) Tetejét leöntjük a maradék olajjal. A tűzálló tálat letakarjuk
alufóliával, és közepes meleg sütőben 30 percig sütjük, ez alatt a hal húsa
megpuhul. Pirított kenyérszeletekkel tálaljuk.
Sült hal spanyol módra
(Pescado Espanol)
Hozzávalók:
4 vastag szelet tengeri hal, 1 kk. só, csipet bors, - pirospaprika, - szerecsendió,
1-2 ek. olaj, 1 vékonyra szelt hagyma, 1-2 ek. apróra vágott, ecetben, olajban
eltett paradicsompaprika, 4 szelet szardella szardínia, 4 vastag szelet
hámozott paradicsom, 3 ek. snidling, 10 dkg szeletelt gomba, 0,5 dl fehérbor,
10 dkg vaj, 10 dkg zsemlemorzsa.
A
halat beszórjuk sóval, paprikával, szerecsendióval, borssal.
Tepsi
aljára olajat öntünk, rárakjuk a hagymát, paradicsomot, paprikát, erre a halat,
rá 1-1 szardellát. Meghintjük snidlinggel, gombával, ráöntjük a bort. Lefedve
30-40 percig forró sütőben sütjük.
Olvasztott
vajban forgassuk meg a zsemlemorzsát.
Vegyük
le a halról a fedőt, szórjuk rá a morzsát. Fedetlenül süssük még 10 percig.
Rizzsel
tálaljuk.
Tengeri
hal almával és pezsgővel
Hozzávalók: , 10 dkg vaj, 1 fej
vöröshagyma, 2,5 dl pezsgő, 60 dkg tonhal, 1 nagy savanykás alma, 2-3 evőkanál
liszt, só és törött fehér bors (ízlés szerint).
A szeletekre vágott tonhalat
megsózzuk, lisztbe mártjuk, és a felforrósított vaj felén mindkét oldalát
átsütjük. A maradék vajon megpároljuk a megmosott, kicsumázott, és felszeletelt
almát valamint a hagymakarikákat, majd megsózzuk és megborsozzuk, végül a
pezsgővel felöntjük. Tálra rakjuk a párolt halszeleteket, és tetejére rendezzük
a hagymás almát, majd körülöntjük a ragu levével. Hordó formájúra faragott, sós
vízben főtt burgonyát teszünk mellé, és a forró sütőben vagy grillsütőben átpirítjuk.
Tengeri hal vajas tésztában
Hozzávalók: 50 dkg mirelit
vajas-leveles tészta, 60 dkg fagyasztott tonhal, 4 evőkanál olaj, kevés liszt,
fél citrom leve, só (ízlés szerint), 4 adag hollandi mártás, 1 gerezd fokhagyma.
A felengedett tonhalszeleteket
lehetőleg egyforma vastagra vágjuk. Megsózzuk, citromlével meglocsoljuk, és
mindkét oldalát lisztbe forgatjuk. Serpenyőben, a felforrósított olajon
átsütjük és félretesszük. A felengedett vajas tésztát akkorára nyújtjuk, hogy
egy gyümölcstorta formát kibélelhessünk fele. Peremet is készítünk a forma
oldalára, majd a halszeleteket belefektetjük a tésztába. Vastagon bevonjuk a
fokhagymával ízesített hollandi mártással, és a tetejét vagy befedjük a maradék
tésztával, vagy pedig nyitva, tehát tetőtészta nélkül tesszük az előmelegített
forró sütőbe. Közepesen erős tűznél megsütjük. Bármilyen friss saláta tálalható
mellé.
Vajas-citromos
harcsa
Hozzávalók: 60 dkg harcsafilé (szeletekben), 1 közepes
sárgarépa, 1 szál póréhagyma, 1 kis zellergumó, 10 dkg vaj, 1 dl száraz
fehérbor, 2 dl hal alaplé, 50 dkg burgonya, fél citrom leve.
A
zöldségeket megtisztítjuk, és vékony metéltre vágjuk, a burgonyát hámozás után
felkarikázzuk. 5 dkg vajat nagy serpenyőbe teszünk, rárakjuk a zöldségeket, és
sóval, fehérborral felöntve megpároljuk, majd a burgonyát is hozzáadjuk.
Felengedjük
a hal alaplével és kevés vízzel. A megsózott halszeleteket belefektetjük a
zöldségágyba, és fedő alatt megpároljuk. A maradék, kisebb serpenyőbe rakott
vajat citromlével, sóval, borssal fűszerezzük és felforrósítjuk. Az étel
tálalása úgy történik, hogy tálra rakjuk a megpárolt halszeleteket, körberakjuk
a zöldséggel és a burgonyával, majd leöntjük a citromos vajjal.
Valenciai sült hal, tésztában
Hozzávalók: 4 evőkanál olaj, 1 nagy
fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 10 dkg konzerv rákhús, 30 dkg tengeri hal
(bármilyen fajta, szálka nélküli filé), 2 zöldpaprika. 2 evőkanál marinált
paprikacsík, 2 kemény tojás, 1/2 dl sherry (Héliosz), só, törött fekete bors
(ízlés szerint). 1 evőkanál paradicsompüré, 50 dkg vajas tészta (mirelit is
lehet), 1 tojás.
Az olajat felforrósítjuk, rátesszük
az összezúzott fokhagymát és a finomra aprított, megtisztított vöröshagymát.
Rátesszük a vékony csíkokra metélt halfilét, és gyorsan kevergetve lepirítjuk.
Hozzáadjuk a lecsöpögtetett rákot, a kicsumázott valamint csíkokra vágott
zöldpaprikát és együtt sütjük tovább. Ezután adjuk hozzá a lecsurgatott
marinált paprikát, majd megsózzuk, megborsozzuk és beletesszük a
paradicsompürét. Ismételten tovább pirítjuk, közben megkeverjük, végül ráöntjük
a sherryt. Fedő alatt addig pároljuk, amíg a felesleges levét elfövi. Végül
belekeverjük a kockákra vágott kemény tojást, és kihűtjük. A vajas tésztát
téglalap alakúra kinyújtjuk, és a szélére, egy csíkban felkenjük a tölteléket.
Úgy csavarjuk fel, mintha rétest készítenénk. A tésztarúd tetejét díszesre formázzuk,
a felvert tojással megkenjük, és az előmelegített forró sütőben szép piros-ropogósra
megsütjük.